A like-ok ára – hogyan hajszolta erőszakba Mianmart a közösségi média

Mianmarban 2017 augusztusában egy minden korábbinál súlyosabb erőszakhullám robbant ki a muszlim Rohingya kisebbséggel szemben, ami több mint 700 000 ember meneküléséhez vezetett. Nem új konfliktusról volt szó, hiszen a Rohingyákat évtizedek óta diszkriminálták, hontalan státuszuk pedig 1982-ben  véglegessé vált egy új állampolgársági törvény miatt. A 2017-es drámai események mégis megrázták a világot. Falvakat égettek fel, civileket mészároltak le brutálisan, sok nőt megerőszakoltak és tömeges eltűnésekről szóltak a híradások (például egy 2018-as jelentés szerint 48 000 Rohingya szülőnek veszett nyoma) ezek pedig mind a népirtás jellemzői.

A helyi hatóságok és a hadsereg elsődleges felelőssége megkérdőjelezhetetlen, ám ami sokakat megdöbbentett, az a Facebook közvetett, ám jelentős befolyása az eseményekre. A platform 2011 után szinte az egyetlen forrásként szolgált az interneten Mianmarban, ami hagyta, hogy a gyűlöletbeszéd és a dezinformáció akadálytalanul terjedjen. De hogyan válhat egy közösségi háló ennyire pusztító fegyverré?

A Facebook megjelenése és a társadalmi környezet

Mianmarban a szigorú katonai diktatúra 2010 körüli lazításával nyílt meg az út az internet előtt, és a Facebook szinte pillanatok alatt az ország legfontosabb hír- és kommunikációs csatornájává vált. Sokak számára ez volt maga  „az internet”. A hagyományos média a kormány ellenőrzése alatt állt, így az új platformon végre független forrásból is lehetett információhoz jutni vagy szabadon véleményt nyilvánítani. Ennek a szabadságnak azonban ára is volt, mert ellenőrizetlenül járult hozzá a gyűlöletbeszéd megjelenéséhez is, különösen a Rohingyák kárára.

A gyűlölködést  a buddhista nacionalista mozgalmak is súlyosbították – például a 969 Mozgalom vagy a Ma Ba Tha – tevékenysége, amelyek nyíltan uszítottak a muszlim kisebbség ellen. Az ilyen csoportok ráadásul tudatosan is elkezdték haszni a Facebookot propagandacélra. Kétes eredetű „híreket” tettek közzé, mondván, a Rohingyák „tömegével szaporodnak” vagy épp „szélsőséges támadásokat” készülnek indítani. Ezzel párhuzamosan a mianmari hadsereg (Tatmadaw) egyre szervezettebb trollhálózatokat működtetett a közösségi médiában, hogy tovább korbácsolja az indulatokat.

A vérengzés kirobbanása

A feszültség évek óta gyűlt, melynek hatására 2017 augusztusában az ARSA nevű Rohingya fegyveres csoport kisebb támadásokat indított a katonaság ellen. Ezek a támadások pedig jó ürügyet szolgáltattak a hadsereg brutális megtorló akcióihoz. Falvak felégetése, nők elleni erőszak, ártatlan civilek lemészárlása következett. A civilek menekültáradata pedig elérte a 700 000 főt, akik főként Banglades felé vonultak. Az ENSZ és számos emberi jogi szervezet népirtásról beszélt, a nemzetközi közvélemény pedig a közösségi média szerepe miatt is megdöbbent.

Milyen Facebook-algoritmusok erősítették fel a konfliktust?

1, Hírfal-rangsorolási algoritmus (News Feed)

A Facebook legfontosabb célja, hogy a felhasználók a lehető legtöbb időt töltsék az oldalon. Az algoritmus előnyben részesíti a nagy aktivitást generáló posztokat – minél hevesebb reakció, kommentár vagy megosztás érkezik egy bejegyzésre, annál több ember látja. A sokkoló, uszító vagy kifejezetten gyűlöletkeltő tartalmak jellemzően több interakciót váltanak ki, így az algoritmus szó szerint „magasabb polcra teszi” őket.

2, Ajánlási és csoportfelfedezési rendszer

A Facebook ajánlói arra törekednek, hogy a felhasználók minél több olyan csoporthoz vagy oldalhoz csatlakozzanak, amely megfelel a „várható érdeklődésüknek”. A gyakorlatban ez gyakran visszhangkamrákat szül. Ha valaki csatlakozott egy buddhista nacionalista oldalhoz, a rendszer még radikálisabb csoportokat is ajánlhatott. Így sokan egyre szélsőségesebb nézetekkel találkoztak, megerősítve az ellenséges viselkedést.

3, Automatikus moderációs hiányosságok

A Facebook 2018-ban beismerte, hogy nem volt elég burmai nyelvű moderátoruk, és az automatikus rendszer sem volt képes hatékonyan kiszűrni a gyűlöletbeszédet. Mivel a hadsereg és a szélsőséges csoportok hamis profilokkal, botokkal terjesztették a dezinformációt, a rendszer „leterhelődött”, és sok uszító tartalom nagyon sokáig elérhető maradt.

A manipuláció kézzelfogható következményei

Az online térben gerjesztett félelem, düh és előítélet valós mészárlásba torkollt. A „muszlim fenyegetés” mítoszát terjesztő cikkek, bejegyzések és mémek sorozatosan készítették elő a társadalmat a szélsőséges cselekményekre. Az Amnesty International és más jogvédő szervezetek szerint a Facebook tulajdonosa, a Meta, nem lépett fel elég gyorsan és hatékonyan. Bár a platform később törölte a hadsereg és magas rangú tisztviselők fiókjait, a tragédia már bekövetkezett, emberek százezrei váltak földönfutóvá, sokezren meghaltak vagy eltűntek.

A mianmari példa is azt mutatja, hogy a közösségi médiaplatformok algoritmusai – bár eredendően nem gonoszak – képesek drámai módon felerősíteni a gyűlöletbeszédet, főleg akkor, ha nincs megfelelő moderáció és felelős tartalomkezelés. Az algoritmusok a vég nélküli „felhasználói elköteleződést” tartják szem előtt, ezért a heves érzelmi reakciót kiváltó posztokat automatikusan előnyben részesítik. Az eset jól mutatja, hogy mekkora felelőssége van azoknak a vállalatoknak, akik platformot biztosítanak a közösségi interakciókhoz. Az online térben épített véleménybuborékok nagyon gyorsan átcsaphatnak valós agresszióba, ha valamely csoportot elég hosszú ideig és intenzitással démonizálnak. A Facebook ma már igyekszik szigorítani a szabályzatán, de az ehhez hasonló tragédiák rávilágítanak, hogy a későn hozott intézkedéseknek emberi életekben mérhető ára van.