Felkeltünk, de nem tudjuk mikor keljünk fel – Hogyan borította fel a digitális világ az emberi élet ritmuást

Valami megváltozott. Talán nem is olyan rég, vagy talán már régóta érezzük, csak eddig nem tudtuk szavakba önteni. Valami történt az idővel, az alvásunkkal, a mindennapokkal. Folyton elérhetők vagyunk, bármikor nézhetünk valamit, vásárolhatunk, dolgozhatunk – és ez nemcsak lehetőség, hanem egyre gyakrabban elvárás is. A digitális világ és a globális gazdaság egy olyan új környezetet teremtett, amely nem igazodik ahhoz az emberhez, aki tízezer évekkel ezelőtt a napkelte és napnyugta ritmusához szokott. A testünk ma is a nap járásához igazítaná az életét – a világ viszont már más ütemben zakatol.

Régen az emberek a nappal keltek és a nappal feküdtek. A fény diktálta a ritmust, a sötétség pedig természetes határt húzott a nap végéhez. A technológia ezt fokozatosan elkezdte felülírni. Előbb a rádió, aztán a televízió hozott elérhető éjszakákat. De ezeknek még voltak határai – a műsorszolgáltatás véget ért egy idő után, a boltok bezártak, a város elcsendesedett. Volt egyfajta ritmusa a dolgoknak. Ma viszont már minden folyamatos. Az internet, az okostelefon, a közösségi média és az online kereskedelem gyakorlatilag felszámolta az időbeli korlátokat. Bármikor dolgozhatunk, vásárolhatunk, kapcsolatot tarthatunk, vagy szórakozhatunk. Mindez elsőre felszabadító – de hosszú távon megterhelő.

Kutatások szerint a képernyőkből áradó kék fény felborítja a szervezet melatonin-termelését, késlelteti az elalvást, és eltolja a belső óránkat. Ez önmagában is alvászavarokat, szorongást, stresszt, hangulatzavarokat okozhat. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy nehezebben alszunk el – arról is, hogy nem tudjuk, mikor „kellene” leállni. Mert már nincs olyan, hogy vége a napnak. A feladatainkat be tudjuk tolni estére. Ha napközben nem volt időnk bevásárolni, elintézhetjük éjjel. Ha valamit nem sikerült befejezni, folytathatjuk munka után – az online térben bármi bármikor elérhető. Csak mi nem vagyunk hozzá végtelenek.

A munkavégzés is átalakult. Egyre többen dolgoznak otthonról, rugalmas időbeosztásban – elvileg. Gyakorlatilag viszont sokszor azt jelenti, hogy összefolynak a határok: a munkaidő és a pihenés, az iroda és az otthon, a privát és a szakmai szerepek között. Ez a „rugalmasság” a cégeknek is kedvez – elérhetők vagyunk este, hétvégén, ha kell. De nekünk, embereknek ez gyakran a kimerülés és a kiégés irányába visz. A folyamatos készenlét nem tesz jót az idegrendszernek.

Generációs különbségek is jól látszanak ebben a működésben. Az idősebb generációk – az X vagy az Y – megtanulták használni a digitális világ eszközeit, de sokszor más célokra használják őket, mint a fiatalabbak. Ők gyakran dolgoznak rajta: otthonról e-maileznek, ügyeket intéznek, sokszor még este is. A fiatalabbak inkább szórakozásra, kapcsolattartásra használják az online teret – de náluk sem kisebb a terhelés. Kutatások szerint a Z generáció tagjai nagyobb arányban szenvednek figyelemzavartól, szorongástól, depressziótól – és ez összefügg a túlzott online jelenléttel. Ők már beleszülettek ebbe a világba, számukra nincs „offline előtte”.

És itt nemcsak az egyéni döntésekről van szó. A digitális világ gazdasági logikája is erre épül: hogy mindig elérj, mindig láss, mindig reagálj, mindig vásárolj. A nonstop boltok, a világméretű kereskedelem, a globális hirdetések és influenszerek világában az értékesítés soha nem alszik. Ahogy a sport világa is példázza: míg régen egy focista keresete a stadionban ülő nézők számától függött, ma milliók követik online – és ez megsokszorozta az értékét. Ugyanez igaz a termékekre is. Az internet kinyitotta a világpiacot, és a cégek ma már nemcsak helyi boltokban, hanem a világ bármely pontján, bármikor el tudják adni a termékeiket. Ehhez viszont nekünk mindig online kell lennünk. Vevőként, nézőként, célcsoportként.

De az ár, amit fizetünk, egyre nagyobb. A túl sok információ, a túl sok inger, a túl sok lehetőség és a soha nem pihenő figyelmünk lassan felőrli az idegrendszert. Nehezebben fókuszálunk, kevesebbet alszunk, gyakrabban vagyunk szorongóak, elégedetlenek, ingerlékenyek. Összehasonlítjuk magunkat másokkal, elveszítjük a fókuszt és a határokat. A rendszer, ami kívülről határtalan szabadságnak tűnik, belülről állandó készenlétet és fáradtságot eredményez.

Fontos, hogy ne csak érezzük, hanem értsük is, mi történik velünk. Mert ha értjük, tudunk tenni is. Tudunk határokat húzni. Tudunk pihenni. Tudunk nemet mondani. Tudunk offline lenni. És talán visszatalálhatunk egy olyan ritmushoz, amelyben nem a technológia diktál, hanem mi döntünk – tudatosan. Nem arról van szó, hogy a digitális világ rossz. A baj az, ha csak sodródunk benne. Ha nem gondoljuk végig, milyen hatással van ránk – testileg, lelkileg, pszichésen, társadalmilag.

Ez a cikk nem a technológia ellen szól. Hanem érted. Hogy észrevedd, amit már régóta érzel: a tested és a lelked nem 0-24-re van tervezve. És talán sosem lesz. De a világ, amiben élsz, az igen. És ez az, ami miatt időnként érdemes megállni. Végiggondolni. És újra kezdeni – kicsit másképp.